Négymilliárd forinttal kevesebb jut képzési programokra
Az év második felében alig indítható majd hazai költségvetésből finanszírozott, az elhelyezkedést támogató képzési...
Az év második felében alig indítható majd hazai költségvetésből finanszírozott, az elhelyezkedést támogató képzési...
Csaknem 20 százalékos megtakarítást eredményezne a szakképzési intézményi rendszer átalakításának terve - írta a Magyar Nemzet kedden, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkársága által készített szakképzési koncepciónak a lap birtokába került, átdolgozott változatára hivatkozva.
Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.